Get Adobe Flash player

KÓRUSTALÁLKOZÓ 2014

Read more: KÓRUSTALÁLKOZÓ- CIKK

 
Jól látható a fejlődés
 
 
Jól látható a fejlődés

Az elmúlt időszakban rájárt a rúd a községre, többnyire negatív hírekben szerepelt a Perkő alatti település. Ennek ellenére Kézdiszentlélek fejlődik, a média által felkapott bűnözési hullám visszaszorítása napirenden van, közben pedig látványos területrendezés zajlik a településen.

Közösségi házat létesítettek

Az önkormányzat figyelmet fordít a tulajdonában levő épületekre, így a kézdiszentléleki vártemplommal átellenben levő, 20. század eleji szép létesítményről is gondoskodtak. A kúriákra emlékeztető ingatlant a helyi költségvetésből mellékhelyiségekkel és konyhával bővítették. A nagytermet a Perkő Táncegyüttes használja, de emellett a közösségi ház halotti tor, eljegyzés vagy bármilyen más társas rendezvény számára alkalmas. A látogatókat Tódor Előd lakberendező a perkői kápolnáról készített, lenyűgöző, keresztény motívumokkal gazdagított falfestménye fogadja. 

A közösségi ház látogatóit Tódor Előd falfestménye fogadja

A közösségi ház mosott kővel terített udvarán lefödést hoztak létre: Balogh Tibor elöljáró úgy véli, a megyében egyetlen település sem büszkélkedhet ilyen sokoldalú létesítménnyel.

Parkosítás és faluvédelem

A faluban erőgépek sokasága próbálja medrébe szorítani a Kászonok megvadult vizét – úgy tűnik, sikeresen. A vélemények ennek kapcsán megoszlanak: a halászok szerint a szabályozás a folyóvíz és élővilága számára a végítéletet jelenti, mások meg azt gondolják, hogy a kőfalak építése és más árvízvédelmi létesítmények létrehozása portájukat menti meg. Tény, hogy a legutóbbi áradáskor megóvta a községközpont árvíz által leginkább fenyegetett részét.

Elvégezték az árvízvédelmi munkálatokat, fellélegezhet a lakosság

Read more: Jól látható a fejlődés CIKK

Hangosító-berendezés ajándékba

image
 
Július utolsó napjaiban nagy értékű adományt kapott a kézdiszentléleki önkormányzat: Budapest XI. kerületének vezetősége teljes hangosító-berendezéssel, illetve fénytechnikával lepte meg a Perkő alatti testvértelepülést.

Az újbudai önkormányzat nyolc-nyolc hangfalat és LED lámpát, valamint a hozzá tartozó kábelköteget ajándékozott a kézdiszentlélekieknek. A 900 ezer forint értékű berendezést főként a Petőfi Sándor Művelődési Otthonban használják majd, de más alkalmi színhelyeken szervezett rendezvényeken is igénybe veszik. A kultúrotthon néhány éve ugyancsak a XI. kerület önkormányzatától kapott felszereléseket.

Read more: Hangosító-berendezés ajándékba-CIKK

Hatvanéves a futballcsapat

 Egy sokoldalú sportember emlékei 

image
Az 1952-es labda féltve őrzött kincs
Kézdiszentléleken a perkői búcsút követően, augusztus 24-én ünnepelik a község fölötti hegycsúcsról elnevezett futballcsapat hatvanadik születésnapját. Az egykoron háromszéki Aranycsapatnak nevezett Perkő történetét Bartók Imre csapatkapitány és edző, valamint Bándi Levente jegyző segítségével idéztük fel.

Az 1938. január 2-án Kászonfeltízben született Bartók Imre egyedül él, háza jelentős része múzeumként fogható fel. Szobája egyik falát a magyarsághoz kapcsolódó relikviák, a többit serlegek, oklevelek, érmék és sporteseményekről készült fotók, újságcikkek borítják, sejtetve, hogy a házigazda élete jelentős részét az egészséges életmódnak szentelte. És valóban: a kezdetben a Termés (Recolta) Kulturális és Sportegyesülethez labdarúgóként leigazolt Imre bácsi nem kevesebb mint hat sportágat űzött fiatalként, majd edzőként folytatta pályafutását. Memóriáját fényképek és újságcikkek, no meg egykori tanítványa, Bándi Levente (1984–2004 között a helyi focicsapat hálóőre volt) segítségével frissítette fel, ugyanis időutazásunk során egészen 1954 áprilisáig ugrottunk vissza.

A sporthoz való kötődése két évvel korábban kezdődött: az asztalosságot tanuló fiatalember abban az évben szüleitől (édesapjának gyára volt, édesanyja kocsmát és üzletet vezetett) egy futball-labdát kapott ajándékba, amit lelkesen rúgtak, jóllehet pálya akkor még nem volt a községben. A lasztit szétrúgták, de egy korabeli példány a „szentély” egyik ékessége, erre golyóstollal az 1952-1954-es évszámokat is ráírták. 1954 ugyanis vízválasztónak bizonyult a község sportéletében: dr. Pethő Béla kezdeményezésére létrehoztak egy egyletet, amelynek – a kor szelleméhez alkalmazkodva – a Termés nevet adták. A kezdeti lépések nehéznek bizonyultak – mondja az idős sportember, hozzátéve, két évet a doktor területén, a Pótsa-kertben edzettek. A Termés a tartományi (rajoni) bajnokságban próbálgatta szárnyait.

Az 1969-es Aranycsapat, a képen az öregfiúk és a fiatalok

– Kapogattunk jócskán, de nem volt szégyen, mert kezdők voltunk – nosztalgiázott Imre bácsi, aki szerint edzőjük – ahogy ő fogalmaz: mesterük – nem volt, a saját fejük után, autodidakta módon tanulták a focizást, bár időnként besegített nekik Miklós Zsigmond, aki „papírmunkásként is szerette a sportot”.

Read more: Hatvanéves a futballcsapat- CIKK

Lelkeket melengető néptánctalálkozó

A Kézdiszentlélek fölött emelkedő Perkőn a Kovászna Megyei Művelődési Központ Kézdiszentlélek önkormányzatával együttműködve június 14-én kilencedik alkalommal szervezte meg a gyermek- és ifjúsági táncegyüttesek találkozóját. Az eseményen 34 csoport és közel 950 táncos volt jelen Kovászna, Hargita, Maros és Bákó megyéből, illetve részt vett a tavaly is fellépő kisújszállási csapat, amely három különböző korosztályú csoporttal érkezett, a Garaguly és Karakasok nevű gyermek-néptáncegyüttessel, akik magukkal hozták a Gyöngyök Ifjúsági Néptáncegyüttest és a Nagykun Táncegyüttest is.
 
A Morfondír.ro Virág Endrétől, a Kovászna Megyei Művelődési Központ referensétől, valamint a részt vevő csoportok oktatóitól arról érdeklődött, hogyan értékelik az idei rendezvényt.

Read more: Lelkeket melengető néptánctalálkozó  CIKK

Szentlélek csinosodása

Egyre több a megszépült középület 

image
Most rendezik a közösségi ház környezetét
Habár az önkormányzatok 2008-tól (a gazdasági válság kitörésétől) nem dúskáltak pénzben, mégis minden felsőháromszéki település csinosodik, szépül. Kézdiszentléleken az elmúlt évek során több középületet teljesen felújítottak, másokat részben újjáépítettek, és idén is gazdagodik a leltár: a Szentlélek-templommal szemben levő közösségi ház már jórészt elkészült.

A Perkő alatti település a múlt évben vált építőteleppé: javában zajlik a Kászon-patak medrének szabályozása, amelyik – bár kritikát is kapott, a környezetet féltő személyektől – kétségtelenül a falu lakóit és azok javait védi.

Rendezik a patakmedret

– Gyakorlatilag csak a település eb belül védik a medret a kőrakással, a falu határain kívül olyan geo­textília kerül a kikotort, az áradásokat okozó hordaléktól megtisztított mederbe, ami a későbbiekben befüvesedik – fejtette ki érdeklődésünkre Balogh Tibor polgármester. A településvezető – habár nincs kapcsolatban a kivitelező szatmári céggel (a munkálat a vízügy hatáskörébe tartozik) – nagyon elégedett a folyamat gyorsaságával és pontosságával.

Az elöljáró szerint a természet rövid időn belül visszahódítja a patakmedret, meglátása szerint hamarosan ismét fák fognak zöldellni a martokon.

– Mi nem vagyunk a természet ellen, viszont községvezetőként elsősorban az itt lakók életét, javaik megóvását kell előtérbe helyeznem – magyarázta az elöljáró.

A munkálat révén lehetőség adódik a községszépítésre is: több helyen sétányokat és rendezett parkolókat létesítenek, és van egy pályázatuk, melynek révén a Porond nevű falurészen parkot alakítanak ki. Ezt eddig nem tudták volna megoldani, ugyanis nagyobb esőzés után a Kászon vize mindig elöntötte Kézdiszentléleknek ezt a részét.

Read more: Szentlélek csinosodása Egyre több a megszépült középület   CIKK

2014. MÁRCIUS 15.

Read more: 2014. MÁRCIUS 15. 

Székelyek Nagy Menetelése

SZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_0.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_01.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_02.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_03.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_04.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_05.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_06.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_07.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_08.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_09.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_10.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_11.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_12.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_13.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_15.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_16.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_17.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_18.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_19.jpgSZEKELYEK-MENETELESE-KEZDISZENTLELEKIEK_21.jpg

Kedves Polgármester Úr, kedves barátaink!

Nyékládháza város lakóinak nevében szeretném közvetíteni támogatásunkat az autonómiáért folytatott harcukban. Bár fizikai értelemben nem tudunk segítséget nyújtani, mégis éreztetni szeretnénk, hogy gondolatainkkal; szívünkkel, lelkünkkel Önök mellett állunk.

A testvérvárosi kapcsolat, mely összehozott minket, úgy gondolom nem a formalitás műve volt. Hiszem, hogy az együttműködésnek nem csupán a közös programokban kell megnyilvánulnia, emellett szükség van az őszinte érdeklődésre és olykor a bátorító szavakra is, különösképp egy ilyen nemes cél esetében.

A magam és Nyékládháza város lakóinak nevében kívánom Önöknek, hogy célba érjenek és mindehhez legyen elég erejük és kitartásuk. Mi Kézdiszentlélek mellett állunk a székely autonómiáért folytatott harcban!

Minden jót kívánva,

Üdvözlettel:
Urbán Sándorné
polgármester,
Nyékládháza

 

Útmutató a Székelyek Nagy Meneteléséhez a kézdiszentlélekieknek

 

 Október 27-én, vasárnap, a találkozás a kézdiszentléleki templomnál lesz10 órakor. Csatlakoznak hozzánk testvértelepüléseinkről érkező vendégeink, Nyékládháza, Szentgál és Alsónyék küldöttségei. 

 Gyülekezés SÁRFALVÁN!

Maga a menetelés a déli harangszóval kezdődik. A menetoszlopok a Kököstől  Bereck fele haladó jobb sávon vonulnak, függetlenül attól, hogy merrefelé tartanak.

 Mi kézdiszentlélekiek,  Sárfalváról  Nyújtód irányába menetelünk.

Aki teheti hozzon magával zászlót.

A számítások szerint a menetelés 15 óra körül zárul.

 További információkat, részleteket a rendezvény facebook oldalán találhatnak az érdeklődők.

 

Read more: SZÉKELY MENETELÉS

Védve a település tekintélyes része

 Jó ütemben zajlik a patakszabályozás 

image
Javában zajlik a marterősítés az Apor István-iskola előtt is. Ott törtkővel töltött fémkeretes drótketrecek védnek az áradástól
 
Most már több munkafronton is dolgozik Kézdiszentléleken a Kászon patakának szabályozásával megbízott cég. A munkálat nagyon látványos, a falu tekintélyes része már védve van az áradástól.

A Perkő alatti település Kézdivásárhely felőli végében, a községközpontban és a Porondon is gőz­erővel zajlik a Kászon-patak szabályozása. Az áradásoknak leginkább kitett falurész, a Porond is most már részben védve van, hiszen az elburjánzott növényzet eltávolítása után megnövelték a medret, megmagasították a martokat, és egy hosszú, körülbelül 200 méteres részt kővel raktak ki. 

Read more: Védve a település tekintélyes része CIKK

Községünk életében jelentős változást hoznak az augusztus elsejével történő papi áthelyezések.  Egyszerre két plébánostól vettünk búcsút július 25-én a polgármesteri hivatal dísztermében.

PAPAI-BUCSUZTATO

Csiby József plébános a brassó-belvárosi plébánián folytatja papi szolgálatát. Helyét a gyergyóalfalusi születésű Pál Ferenc plébános foglalja el, akit Bögözből helyeznek át Kézdiszentlélekre.

Attachments:
FileDescriptionFile sizeDownloads
Download this file (Csiby Jozsef bucsuztatasa.doc)Csiby Jozsef bucsuztatasa.doc 30 Kb1319
Download this file (Emleklap-CSIBY-JOZSEFNEK.pdf)Emleklap-CSIBY-JOZSEFNEK.pdf 704 Kb1114

Read more: Papi áthelyezések-CIKK

Önkormányzati bajnokság (Minifoci)

Autonomia Kupa Minifoci Bajnokságot  szervezett Kézdiszentlélek Önkorányzata 2013. június 13.-án, amelyet nyolc csapat – megyei tanács, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kézdiszentléleki, kézdiszentkereszti, esztelneki, berecki és csernátoni önkormányzat – részvételével tartottak a kézdiszentléleki műfüves pályán.

Read more: Önkormányzati bajnokság (Minifoci) CIKK

Szabó Andrásnak, a Budapest XI. kerületi Önkormányzat képviselőjének „A magyar nyelvért” Benedek Elek Emlékdíj átadásakor elmondott ünnepi beszéde

Kézdiszentlélek, 2013. június 23.

(szerkesztett, rövidített változat)

„Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terümtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës odutta volá neki paradicsumot házoá...”

 

Tisztelt Polgármester Úr!

Tisztelt Igazgató Úr!

Kedves Tanárok!

Kedves Diákok!

Kedves Szülők, Nagyszülők, Testvérek, kedves Vendégek!

 

Az előbbi idézet a 12. századi Halotti Beszédből származik, s habár néhány szó kissé furcsán hangzik 21. századi fülünknek, mégis tökéletesen értjük a majd ezer évvel ezelőtt írt sorokat.

IMG_0653_jav.jpgIMG_0656_jav.jpgIMG_0657_jav.jpgIMG_0658_jav.jpgIMG_0659_jav.jpgIMG_0685_jav.jpg

Ugyanígy a 13. századból ránk maradt Ómagyar Mária-siralom szövegének megértése sem okoz gondot, miközben az angolok a 400 éve élt Shakespeare-t, az angol reneszánsz, de talán az egész angol irodalom egyik legnagyobb alakját már csak szótárral a kezükben képesek olvasni.

Read more: A magyar nyelvért” Benedek Elek Emlékdíj átadása CIKK

Múzeum a kis településen

 Félezer tárgyat lehet megtekinteni 

image
Bíró Levente iskolaigazgató a tulipántos ládára pingált évszámot mutatja
 
Folyamatosan gyűjtögetnek, mentik a múlt tárgyait az utókor számára a kézdiszárazpataki múzeum alapítói. Csernáton, Zabola, Esztelnek és Bélafalva mellett itt is csinos kollekció állt össze a székely portákon fellelhető különböző eszközökből.

A múzeum egykoron az iskola épületében volt berendezve, de pár éve egy régi házba költöztették. Szövőgéptől ruháig, régi edényektől világháborús csajkáig, vasszerszámoktól régi füzetekig, bútordarabokig minden fellelhető benne, és minden egyes tárgy szakszerűen fel van címkézve. 

Read more: Múzeum a kis településen CIKK

2017. MÁRCIUS 15.

MARCIUS 15 - 2017 -_01.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_02.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_03.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_04.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_05.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_06.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_07.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_08.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_09.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_10.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_11.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_12.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_13.JPGMARCIUS 15 - 2017 -_14.JPG


2014. MÁRCIUS 15.

 MARCIUS 15Ó, fényes Március, csak te ne hagyj el minket,

szakadhat zápor, támadhat hószakadás,

te mégis emeld fel a mi szíveinket!

 

Ez a nemzet már annyi sebből vérzett,

annyiszor tört le a legszebbik zászló,

annyiszor tobzódott fene fátum, végzet.

Read more: MARCIUS 15 -  CIKKEK

 
image
 Beruházásokban azért nem volt hiány.
Balogh Tibor polgármester szerint a 2013-as esztendő sem lesz könnyű
 
Nem zárt könnyű évet Kézdiszentlélek önkormányzata, jóllehet több területen megpróbált takarékoskodni. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy tavaly még falunapokat sem tartottak. Balogh Tibor polgármester úgy véli, a 2013-as esztendő sem lesz buktatók nélküli, ugyanis az országos politikai helyzet a magyarságot semmi jóval nem kecsegteti.

Read more: CIKK Beruházásokban azért nem volt hiány.

 
image
Újabb testvértelepülés
1932-ben jött létre Nyékládháza település
 
Bár hivatalosan nem szentesítették, a szóbeli megegyezés megtörtént, így Nyékládháza város révén újabb testvértelepülése van Kézdiszentléleknek.

A szándéknyilatkozatot a nyékládházi önkormányzat fogalmazta meg, amelynek képviselői a vidékre látogattak, és nagyon megtetszett nekik a Perkő meg az alatta fekvő település is. A város honlapján olvashatjuk: 1932-ben kerülhetett fel először a térképekre a Nyékládháza név Mezőnyék és Ládháza községek közigazgatási egyesítésével. Valójában Ládháza is a régebbi eredetű Nyéknek köszönhette létezését, így gyakorlatilag a két település újra egymásra talált, fél évezred eltérő, mégis egymással szorosan összefüggő fejlődés után. 

Read more: CIKK Újabb testvértelepülés

 
image
Helyszűke miatt csupán 15 gyereket tudnak fogadni, pedig lenne még jelentkező
 
Múlt év novemberében avatták fel a Páter Bartók Albert ferences szerzetesről elnevezett napközi otthont a Perkő alatti nagyközségben. Az önkormányzat által felújított ingatlanban, a dévai Szent Ferenc Alapítványnak köszönhetően, 15 nehezebb sorsú gyerekkel foglalkozik Mátyus Emese nevelő.

Ottjártunkkor, 13 órakor már javában zajlott az iskola utáni tevékenység a napköziben: 6 és 12 év közötti gyerekek uzsonnáztak, majd tanulták a leckét. Nem könnyű ezt a sok apróságot felügyelni, segíteni nekik, hiszen minden osztályból kerül egy-két gyerek, és ez más-más hozzáállást feltételez a korkülönbség miatt.

Read more: CIKK Otthonban