Get Adobe Flash player

 

Rövid hírek

Folytatják a patakszabályozást
A Kászon-patak szabályozása fontos és nagy beruházás. Ez már egy megkezdett folyamat, és az idén is folytatódik. A vízügy által pályázott, EU-s forrásokból finanszírozott munkálatok tervét sikerült úgy módosítani, hogy az nemcsak biztonságosabbá tenné az árvíz által veszélyeztetett részeket (pl. a Porondot – szerk. megj.), hanem részben új faluképet is kölcsönözne a településnek. Földgát készül, támfalak épülnek, és még parkírozókat is ki tudnak majd alakítani a két híd közötti részen. 

Nem emelnek adót
Kézdiszentléleken idén nem emelnek adót, miután 2012 folyamán kis mértékben ezt már megtették. A polgármester szerint megpróbálnak úgy gazdálkodni a bevételekkel, hogy az elegendő legyen a terveikre. Az elöljáró kifejtette, az embereknek kevés a pénze, a pityóka nem kell senkinek, így nem ildomos tovább terhelni a község lakóit. 

Fogyott a lakosság
A községben 2012 folyamán 41 újszülöttet jegyeztek be az anyakönyvbe, 52-en hunytak el, és 16 pár kötött házasságot. Az újszülöttek és az elhunytak számát véve alapul, megállapítható, hogy csökkent a lakosság száma. 

Nem költenek az épületre
Az önkormányzat kicserélte a kiskászoni iskola és a vele egybe­épített kultúrotthon nyílászáróit, és egy korábbi elképzelés szerint teljesen felújította volna. A fából készített ingatlan szerkezete viszont annyira meg van gyengülve, hogy a polgármester jobbnak látja, ha a közeljövőben egy, a falu nagyságának megfelelő új épületet húznak fel.